Táncművésznek lenni

​

Gyermekkorom óta a fizikai testem, a mozgás és az érzékelés öröme, különösen a kinanesztézia és az érintés révén volt a fő csatorna, amely önmagamban gyökerezett, és lehetővé tette, hogy felfedezzem azt a világot, amelynek részese voltam. Azért lettem táncművész, mert szeretek dolgokat készíteni, és szeretek a testemmel készíteni dolgokat. 

​

Valaminek elkészítése és „most” elkészítése egy folyamat, amely az egész lényemet érinti. A mozgás, mint alkotási mód a képzeletem cselekvésekre váltja, és olyan testi anyaghoz vezet, amelyben részt vehetek. 

​

Az alkotás tevékenysége túlmutat önmagamon valami „más” és nagyobb felé, a tánchoz, a kompozícióhoz, a darabhoz. 

 

Az anyag felkelti a kíváncsiságomat és az elköteleződésemet. Parancsol, gyakran késztetéssel, és vezető szál lesz a létrehozás folyamatában. Arra szólít, hogy meghallgassuk azt, ami megvalósulni, kimondani, létrejönni akar.

​

A fizikai test önmagában egy élő összetétel, amely folyamatosan új konfigurációkon mozog. Ez a kapu a valóságba, abba, ami van és ami a válás és feloldódás folyamatában van. A testben történelem, képek, álmok, emlékek, történetek… olyan anyagok találhatók, amelyek kifejezik, kiáradnak és elmondanak minden testtartásban és gesztusban. 

​

A mozgás és a tánc egy gondolkodásmód a mozgásban lévő testtel és a testen keresztül, és tovább fejlődik, egy univerzális nyelv, amelyen a test a racionálison túl kommunikál.  

​

A táncolás belépés a cselekvés, az elköteleződés és a részvétel áramába, ahelyett, hogy távolról szemlélő lennénk. Olyan helyekre, időrétegekre és létállapotokra való eljutást kínál, amelyekhez nem férek hozzá, amikor nem mozgok.

​

A tánc működése megkívánja a fantáziám, a kreativitásom, a zeneiségem bevonását. Ez egy módja annak, hogy formát adjunk a formátlannak, és helyet adjunk neki, ahol egy nagyobb összefüggésben élhet, és megosztható.  

 

Bettina Neuhaus, 2022